2 Sámuel 17
2 Sámuel 17
1. Az okos bolondsága önmagában
• Megint jó az Achítófel tanácsa!
• Dántól Beér-Sebáig
• Isten azonban most közbeavatkozik és a saját „beépített embere” rossz tanácsát fogadtatja el Ábsálómmal (most nem akarja felhasználni, mint az előző tanácsot, akarata végrehajtására).
1Kir22:12,23: „Mind a próféták is ekképpen prófétáltak, mondván: Vonulj föl Rámót-Gileádba s légy szerencsés, és adja az Örökkévaló a király kezébe.” „Most tehát íme adott az Örökkévaló hazug szellemet mind e prófétáid szájába, holott az Örökkévaló veszedelmet mondott ki rád.”
• Az ítélet elől nem lehet elbújni (14.v.: „az Örökkévaló pedig így rendelte, hogy meghiúsíttasson Achítófel jó tanácsa, azért, hogy elhozza az Örökkévaló Ábsálómra a veszedelmet”).
Zsolt139:7-10,12: „Hová menjek szellemedtől, s hová szökjem színed elől? Ha felszállok az égbe, te ott vagy, s ha ágyat terítenék az alvilágban, imhol vagy. Venném hajnalnak szárnyait, laknám tengernek végén: ott is kezed vezet engem, és megragad a te jobbod. A sötétség sem sötét neked, s az éjjel világít mint a nappal, akár sötétség akár világosság!”
• Cél: a megelőzés.
1Kor11:31-32: „De ha megítéljük magunkat, nem kerülünk ítélet alá. Ha ítél is az Úr, csak nevelésünkre szolgál, hogy a világgal együtt ne sújtson ránk a kárhoztató ítélet.”
2. Az egyszerű bölcsessége Istenben
• A Rógel-forrás Jeruzsálemtől délre, Bahúrim az Olajfák hegyétől keletre volt (2Sám16:5).
• A Cádók és Ebjátár által értesített hírvivő Jónátán és Achímáac eléggé banálisan rejtőzik el.
• Nem rajtuk múlt, hogy nem találták meg őket. (||1Sám23:26-28, 2Kir6:17-18).
• Mahanáim megerősített város lehetett, mert Ís-Bóset uralma alatt Izráel fővárosa volt (2Sám2:8).
• Sóbi Chánún öccse (2Sám10)
• Mákhír Mefibóset szolgája volt (2Sám9:3-5)
3. Hogy viseljük a kudarcainkat?
Mt27:3-5: „Akkor Júdás, aki elárulta őt, megtudta, hogy elítélték az Urat. Megbánta tettét s visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és véneknek. »Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért!« – mondotta. De azok így feleltek: »Mit tartozik az ránk? Magad lássad!« Erre a templomba hajította az ezüstöket és eltávozott. Aztán elment és felakasztotta magát.”
• Azon múlik, kiben bízunk. Látunk-e kiutat?
Kiben bízunk?
magunkban/emberben Istenben
Látunk-e IGEN OK (lehet hamis!) biztos
kiutat? NEM elkeseredés remény
• Dávid nem vitte magával a Ládát, Istenre bízta a sorsát. Amikor az rosszra fordult, akkor is Tőle várt megoldást, nem a saját bölcsességétől.
• Achítófel végig magában bízott, amikor megszégyenült, összeomlott (Zsolt118:8: „Jobb menedéket keresni az Örökkévalóban, mint bízni az emberben.”)
Zsolt145:17: „Igazságos az Örökkévaló mind az útjain és kegyes mind az ő művei iránt.”
• Isten sokszor váratlanul, emberileg lehetetlen módon segít.
1Kir17:4: „És a patakból fogsz inni, a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy ott téged tápláljanak.”
2 Sámuel 17
1És szólt Achítófel Ábsálómhoz: Hadd válasszak, kérlek, tizenkétezer embert, hadd keljek föl és űzőbe veszem Dávidot ez éjjel; 2majd rárontok, mikor ő fáradt és erőtlen kezű, és megijesztem őt, hogy megfutamodjék az egész vele levő nép és megölöm az egyedül maradt királyt, 3hogy hozzád térítsem az egész népet: amint elfordulnak mindnyájan attól a férfiútól, kit te keresel, békében lesz az egész nép. 4És helyesnek tetszett a dolog Ábsálóm szemeiben és mind az Izrael véneinek szemeiben.
5Ekkor így szólt Ábsálóm: Hívjátok csak az Arkibeli Chúsájt is, hadd halljuk azt is ami az ő szájában van. 6Jött tehát Chúsáj Ábsálómhoz, és szólt hozzá Ábsálóm, mondván: Így szólt Achítófel, vajon megtegyük-e szavát? Ha pedig nem, szólj te. 7És szólt Chúsaj Ábsálómhoz: Nem jó a tanács, melyet Achítófel ez alkalommal tanácsolt. 8Mondta Chúsáj: Te ismered atyádat és embereit, hogy vitézek ők és elkeseredett lelkűek, mint a kölykétől megfosztott medve a mezőn; és atyád a harc embere és nem alszik a néppel együtt. 9Íme, ő most valamely veremben rejtőzik vagy bármely helyen; és lesz, mikor eleinte néhányan elesnek közülük és meghallja valaki, azt mondja majd: vereséget szenvedett a nép, mely Ábsálómot követi. 10És még ha bátor ember is az, akinek szíve olyan mint az oroszlán szíve, el fog az csüggedni; mert tudja egész Izrael, hogy vitéz az atyád és hogy bátor emberek azok, akik vele vannak. 11Azért azt tanácslom: gyűjtsék össze hozzád egész Izrael Dántól Beér-Sébáig, annyian, mint a tenger mellett levő föveny, és magad is menj a háborúba. 12Majd rárontunk bármelyik helyen, ahol megtalálható és ráereszkedünk, amint aláhull a harmat a földre, úgy hogy nem marad belőle és mind a vele levő emberekből egy sem. 13Ha, pedig városba húzódna, akkor visz majd egész Izrael köteleket ahhoz a városhoz és elhurcoljuk őt a patakig, amíg ott még göröngy sem lesz található. 14És mondta Ábsálóm meg mind az Izrael emberei: Jobb az Arkibeli Chúsáj tanácsa Achítófel tanácsánál – az Örökkévaló pedig így rendelte, hogy meghiúsíttasson Achítófel jó tanácsa, azért, hogy elhozza az Örökkévaló Ábsálómra a veszedelmet.
15És szólt Chúsáj Cádók és Ebjátár papokhoz: Így meg így tanácsolt Achítófel Ábsálómnak és Izrael véneinek, és így meg így tanácsoltam én. 16Most tehát küldjetek gyorsan és adjátok tudtára Dávidnak, mondva: ne hálj az éjjel a puszta síkságain, sőt odább kell vonulnod, hogy el ne nyelessen a király és az egész vele levő nép.
17Jónátán és Achímáac pedig ott álltak Én-Rógélben; és ment a szolgáló és hírt adott nekik, ők meg mentek hogy hírt adjanak Dávid királynak, mert nem mutatkozhattak, a városba bemenve. 18De látta őket egy fiú és tudtára adta Ábsálómnak; erre gyorsan elmentek ők ketten, és eljutottak egy ember házába Bachúrímban, annak volt udvarában egy kútja, amelybe leszálltak. 19És vette az asszony a takarót és ráterítette a kút fölé és szétterítette rajta a darát, és nem tudódott ki semmi. 20És jöttek Ábsálóm szolgái az asszonyhoz a házba és mondták: Hol vannak Achímáac és Jónátán? Mondta nekik az asszony: Átkeltek a vízcsatornán. Keresték, de nem találtak és visszatértek Jeruzsálembe. 21És volt
elmentük után, följöttek a kútból, elmentek és hírt adtak Dávid királynak; így szóltak Dávidhoz: Keljetek föl és vonuljatok át gyorsan a vízen, mert így tanácsolt ellenetek Achítófel.
22Erre fölkelt Dávid meg az egész vele levő nép és átvonultak a Jordánon; a reggel virradtáig egy sem hiányzott, ki nem kelt volna át a Jordánon.
23Achítófel pedig látta, hogy nem lett végrehajtva a tanácsa; erre fölnyergelte a szamarat, fölkelt és elment házába, a városba, rendelkezett háza felől és megfojtotta magát. Meghalt és eltemették atyja sírjában.
24Dávid Máchanájímba érkezett, Ábsálóm pedig átkelt a Jordánon, ő meg mind az Izrael emberei vele. 25Amászát pedig tette Ábsálóm Jóáb helyébe, a sereg fölé. Amásza fia volt egy embernek, kinek neve Izrnaelbeli Jitra; az, aki bement Abígálhoz, Náchás leányához, Cerúja, Jóáb anyja nővéréhez. 26És táborozott Izrael meg Ábsálóm Gileád országában. 27Volt pedig, mikor Dávid Máchanájimba érkezett, Sóbi, Náchás fia, Rabbát-Bené-Ammónból, meg Mákhír, Ammíél fia, Ló-Debárból és a Gileádbeli Barzilláj Rógelimból – 28ágyneműt, tálakat, cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet, pörkölt gabonaszemet, babot, lencsét és pörkölt szemet, 29mézet, vajat, juhtúrót és tehénsajtot hoztak oda Dávidnak és a vele levő népnek élelmül; mert azt mondták: a nép éhes, elbágyadt és szomjas lett a pusztában.
